Bemutatkozás

Kezdőlap Bemutatkozás
female2
shape
female
Bemutatkozás

Üdvözöljük az Imperial Massage Studio honlapján.

A test mellett kiemelkedő szerepet kap a lelki gyógyulás, hiszen az egészségünk nagyban függ a belső harmóniánktól. A különböző szolgáltatások elsődleges célja a másoknak való segítségnyújtás. Tekintettel arra, hogy kezeléseim a vendég fejlődését célozzák, én is folyamatosan képzem magam és bővítem az eszköztáramat annak érdekében, hogy vendégeim mindig naprakész és hatékony segítséget kaphassanak tőlem. Örömmel és hálával tölt el, hogy segíthetek az embereknek jobbá tenni az egészségüket és a mindennapi közérzetüket. Munkámat szívből, alázattal és hivatás tudattal végzem. Nagy szeretettel várom leendő vendégeimet 32 nm-en, egy igényesen kialakított kellemes környezetbe. Érkezéskor frissítő itallal és egy csésze kávéval egybekötve pár percben átbeszéljük a masszázs célját és menetét. Tusolási lehetőség adott, de természetesen nem kötelező.

  • Svédmasszázs
  • Frissítő Masszázs
  • Relaxációs Masszázs
  • Speciális hátmasszázs
  • Lágy csontkovácsolás
  • Köpölyöző És Mobilizáló Masszázs
  • Kombinált Hátmasszázs
  • Thai tradicionális talpmasszázs
  • Nyirokmasszázs
  • HátRevital
doctor
Peczolt Gellért
Masszőr
 

Ügyfeleink ajánlása

értékelés

"A masszázs varázslatosan megnyugtató volt, amely az izmaim mélyreható ellazításával és stresszoldással is hozzájárult a teljes testi-lelki megújulásomhoz. A nyugalmam még napokig kitartott. Mindenkinek csak ajánlani tudom! Köszönöm a lehetőséget!"

Szabó Lili

Svédmasszázs
értékelés

"Nemrég volt szerencsém kipróbálni egy masszázs kezelést, és hihetetlen volt! A masszőr erős keze és szakszerű munkája teljesen ellazított, az izmaim feszültsége nagy mértékben oldódott, és a kezelés végére teljesen felfrissültnek éreztem magam."

Benedek Réka

Relaxációs masszázs
Szakértőink

Munkatársunk

member

Peczolt Gellért

Masszőr
member2
member
prosess prosess prosess
Hívjon: +36706379543

Bejelentkezés

Keresse fel masszázs stúdiónkat. Írjon a honlapon keresztül, e-mailen, vagy telefonon és mielőbb foglaljon időpontot.

  • Svédmasszázs
  • Frissítő masszázs
  • Relaxációs masszázs
  • Speciális Hátmasszázs
  • Lágy Csontkovácsolás
  • Köpölyöző És Mobilizáló Masszázs
  • Kombinált hátmasszázs
  • Thai tradicionális talpmasszázs
  • Nyirokmasszázs
  • HátRevital
prosess prosess prosess
Hívjon: +36706379543

Foglalás

Szeretne egy frissítő vagy relaxáló masszázst, esetleg fájdalmai vannak és speciális hátmasszázsra lenne szüksége? Ezeken az elérhetőségeken foglalhat időpontot. Megbeszéljük, hogy melyik szolgáltatásunkra lenne szüksége. A megbeszélt időpontot visszaigazoljuk és szeretettel várjuk szalonunkban.

  • Telefonon
  • Kapcsolatfelvételi űrlappal
  • E-mailen
prosess prosess prosess
Hívjon: +36706379543

Kezelés

A megbeszélt időpontban találkozunk a szalonban és megkezdjük a személyre szabott masszázs kezelést. Nyugodt, relaxáló környezetben nagy odafigyeléssel végezzük a testkezelést. Igyekszünk igényeinek és egészségi állapotának megfelelő szolglátatást nyújtani.

  • Nyugodt, relaxáló környezet
  • Odafigyelés és szakértelem
  • Teljes ellazulás
prosess prosess prosess
Hívjon: +36706379543

Felszabadultság

Felszabadultság és Megkönnyebbülés. Ezek azok az érzések, amelyeket masszázs kezeléseink után érezhet. Ez az idilli állapot akár hetekig is kitarthat. Ezt követően javasoljuk újabb masszázs kezelés igénybevételét.

  • Felszabadultság
  • Megkönnyebbülés
  • Teljesebb élet
 

Elismeréseink

20+

ELÉGEDETT ÜGYFÉL

17+

VISSZAJÁRÓ KLIENS

1

SZAKÉRTŐ
apointment
Masszázs Szolgáltatások

Időpontkérés